Gyereknapi ez-az

Gyereknapon voltunk Őriben, a játszótéren.
Volt minden, mi szem-szájnak ingere, ugrálóvárak, szirénázó alkalmatosságok (szerencsére ritkán szólaltak meg), arcfestés, lufihajtogatás, és sok gyerek...

Kiszálltunk az autóból, és egy se felet pislantottam, mire a csaj már a magas mászóka teteje felé tartott. Anya elégedett mosollyal fotózta bátor kislányát, aki felérve beült a sarokba, és onnan csodálta cukin a világot. Amíg lenn a bácsi fel nem szólt, miszerint csússzon, vagy jöjjön lefele, mert egyszerre két gyerek lehet fenn. Ekkor látom, hogy kilométeres sor áll mögöttem.

Panka természetesen nem óhajtott lejönni, így a bácsi ment fel érte...

Na jó, mondom neki, ugrálj a másik, kicsi ugrálóvárban! 

Bement, bácsi rögtön ott termett. Abban meg öt gyerek lehetett egyszerre...

Ezt a próbálkozást feladtuk, és kezdetét vette a Pankás kóválygás.

Csak ment, én meg utána.

Kért egy cica lufit, meg egy virágot (a képeken látszik, ahogy fogynak el...) , Marcival mentőztek egyet, azért az ugrálóvárba is sikerült bemenni, meg volt egyéb játszóterezős móka is, de mindent maximum egy percig, aztán séta tovább.

Néha egy-egy ovis barát próbált vele kommunikálni, az egy percet ebben is mereven tartotta.

Szerintem jól érezte magát, annak ellenére, hogy térlátása nem nagyon volt, fél szemmel szemlélte ugyanis a világot egy kedves rovar csípése okán. 

Párszor el kellett mondanom a cirka másfél óra alatt, hogy csupán ennyi történt a gyermekkel...

Emlékszem tavaly ősszel hasonlóan dagadt szemmel vittük el valami főzőversenyre, akkor is ő volt a "nap hőse".

Szóval, gyerek csípte, anya meg valahogy túlélte...