A gyilkos kemó, avagy nyalogassunk inkább citromot?

Az internet rohamos terjedése rengeteg önjelölt újságírót, pszichológust, orvost, pedagógust és még a jó ég tudja ki mindenkit nem termelt ki nekünk.

Roppant boldogító tudat, hogy ha gondunk van a gyermekneveléssel, ha fáj a hátunk, ha nem találjuk a tuti karácsonyi bejgli receptünket, csak leülünk a gép elé, és máris profik egész hada ontja ránk a tuti, és természetesen hiteles megoldásokat!

Az internet csakúgy, mint oly sok más dolog az életünkben roppant áldásos tud lenni, ha okosan használjuk, ugyanakkor veszélyes fegyver is lehet, ha odavetjük magunkat elé kitárt karokkal, előre düllesztett mellkassal!

Jómagam legtöbbször egy félmosollyal nyugtázom az olyan szenzációs híreket, amiket hetente nyomnak az arcomba öles betűkkel és megszámlálhatatlan felkiáltójellel, aztán két nap múlva már senki nem beszél róluk.

Ez a citromos cucc, ez viszont itt kering hónapok óta, osztja boldog-boldogtalan, és mindenki roppant okos, és hozzáértő módon terjeszti az igét, miszerint a rákból való kigyógyulás egyetlen tuti, és roppant egyszerű módja a citromevés, ellentétben a kemóval, ami egyenes út a biztos vég felé!

Kicsit több mint fél éve kezdődött, húgoméknál ültünk boldogságos nyugalomban a Balaton-parti ház teraszán, mikor hirtelen megkérdezte, beszéltem-e a nővérünkkel, tudom-e hogy daganatot találtak a hasában. Hidegzuhany volt a javából! A mi családunkban nem nagyon szokás betegnek lenni, a gyógyszercégek és az orvosok éhen halhatnak mellettünk, ha bármi apró gondunk van, nagy előszeretettel nyúlunk a természet gyógyító szereihez, egyszóval ehhez hasonló hírekre nem vagyunk felkészülve!

Aztán a többi jött, mint az özönvíz… Vizsgálatok tömkelege, majd a műtét. Rengeteget beszélgettünk mindeközben, biztattuk, mellette voltunk, ő pedig egy örök vidám és optimista csaj, úgyhogy végig a legjobbakra készültünk.  Mikor a műtét előtt hívott, hallhatóan rossz passzban volt, a főorvos elmondta neki a műtéti kockázatokat, és az ilyenkor szokásos dolgokat. Nővérem sírva sorolta, hogy kiveszik a méhét, petefészkeit, még vakbelét is! Ezen volt a legjobban megütközve. Mi persze nyugtattuk, dehogy veszik ki ezeket mind, csak bebiztosítják magukat, ha bármi okból mégis vinni kell a vakbeledet, rajtuk ne keresd!

A műtét ideje alatt folyamatosan együtt volt telefonon a család, hosszúra sikeredett a műtőben töltött idő, s mint kiderült, tényleg… még a vakbelét is…

A nőgyógyásza megnyugtatta, a műtét alatt minden a legnagyobb rendben zajlott, és – bár a szövettanra várni kell - ránézésre úgy érzi, semmi gond nem lesz. Aztán zsebre vágta a zsebre vágni valót, és elutazott nyaralni…

Hihetetlen gyorsasággal gyógyult a heg, mire az eredmények megérkeztek, a nővérem hasán alig volt látható nyoma a beavatkozásnak. Az eredmény viszont sajnos aggasztó volt. A daganat rosszindulatú. Jó hír volt azonban, hogy körülötte minden tiszta, úgyhogy fellélegeztünk, vége, ő győzött!

Furcsállotta is néhány nap múlva, hogy miért hívják az onkológiáról, miszerint várja a főorvos egy beszélgetésre a továbbiakat illetően. Ő is elmondta, hogy a daganat körül minden teljesen rendben van, és hogy ilyen esetben nem is lenne semmi további tennivaló, de mivel az a kis gikszer (ez volt a pontos szóhasználat!) történt a műtét alatt, egy hat alkalmas kemoterápiás kezelést javasol, csupán megelőzésképp. Felsorolta, mi mindent okozhat ez a patkányméreg (szintén pontos szóhasználat!), rosszullétek, haja elvesztése, stb., de a nővérem nem volt már ott érdemben, csak egy hatalmas kérdőjel lebegett előtte, ugyan, miféle gikszer?

Igazából soha nem tudtuk meg, az orvosa szerint semmi gond nem volt ott, csak mivel nagy volt a daganat, ez a megszokott eljárás.  Más forrás szerint a leszívás közben némi folyadék véletlenszerűen a hasüregbe folyt, emiatt az ijedelem orvosi részről… Mindegy, nem is fontos ma már.

Az első reakcióm nekem is a „citrom” volt!

Nehogy belemenj! Körülnézünk, keresünk természetes dolgokat, minden rendben lesz!

Aztán mikor másnap hívott, és azt mondta, eldöntötte, belemegy a kemóba, abban a pillanatban tudtam, semmi mást nem tehetek, mint hogy ebben támogatom!

Nagyon nehezen hozta meg a döntést – hála többek közt a citromos és hasonló okosságoknak-, amibe nem volt jogunk beleszólni, és őt abban elbizonytalanítani!

És itt vissza is kanyarodnék az eszmefuttatásom elejére, és megkérdeznék minden citromhívőt, ő vajon teljes bizonyossággal ki merné jelenteni, hogy ha ő állna ott a szakadék szélén, akkor is a citromot választaná?

Hatalmas fegyver van a kezünkben, amikor nehéz, sokszor kilátástalan helyzetben álló embereknek osztogatjuk a jó tanácsokat, teljesen laikusként, és úgy, hogy soha nem voltunk hasonló helyzetben.

Nővérem a napokban megkapta az utolsó kezelést. Pillanatok alatt elrepült ez a fél év, a szervezete fittyet hányt minden előrevetített mellékhatásnak, néha kicsit fáradt volt, ennyi. Olyan véreredményeket produkált a fél év alatt végig, amit sokan megirigyelhetnénk. A haja végül tényleg a borotva alatt végezte, de szerintem nagyon ezt sem bánja, hisz ez az extravagáns, figyelemfelkeltő fotósorozat másképp soha nem jött volna létre. Mire újra nyár lesz, már a friss - és elmondások alapján jóval dúsabb, egészségesebb - haját fésülgetheti, és bízunk benne, hogy ez a történet itt véget is ért!

De sokak története most zajlik, vagy épp most kezdődik el. Mindegyik egy-egy külön dráma, nem hiányoznak a forgatókönyvbe a fogadott prókátorok, vészmadarak! Hagyjuk meg a szabad döntés lehetőségét az érintetteknek úgy, hogy saját hitük szerint, rettegés, elbizonytalanítás nélkül választhassák ki, milyen útra lépnek…

Az internetet, a különféle fórumokat pedig használjuk okosan! Remek viccek, közéleti hírek, családi események, érdekes történések közvetítésére, továbbadására!

Fotók: Balogh Zsolt
Smink: Gardi Rita