S hogy milyen egy hároméves?
Először is, most ő épp nem Panka, ő most John. Garfield gazdája. És ezt igyekszik mindig, mindenhol a tudtunkra adni!
Minap Benjamin járt nála, a szobában játszottak, mi, anyák kinn a kanapén cseverésztünk, és az alábbi minipárbeszéd nagyjából kétpercenként:
bentről: - Blanka!
kintről: - Nem Blanka, Panka!
bentről: - Nem vagyok Pankaaa!
Hát ilyen...
S hogy milyen még?
Egy tündér! gyönyörű, ügyes, vág az agya, hihetetlen poénokat szór,
tüneményesen csacsog, és imádnivaló!
Amíg vele vagyok...
De abban a pillanatban, hogy dolgom akad, kiereszti rejtett körmeit, és egy veszedelmes ördöggé válik.
Akinek mindössze néhány percébe telik az összes játékát a szoba közepére borítani, és még nagyjából félbe, hogy a ruháspolc tartalmát - hab a tortán - ráhalmozza. Nagyjából az utóbbi a szintidő egy földlabdás virágot a szőnyeg közepére placcsantani, vagy egy kellemes felmosás utáni elégedett pillanatomat megkoronázni, a macska felmosóvízbe való dobásával.
Idegszál szakad, anya üvölt, majd megpróbálja vízteleníteni a lakást, miközben apa és a macska a hajszárítóval küzd.
És akkor az a hirtelen, és hatalmas csend....
Elindulsz a szobája felé, és csitítgatod magad: - nem üvöltesz, nyugi, akármit is csinál!
És beérsz, és ott ül a szobában egy angyal (még a glóriát is látni véled a feje fölött), és kirakózik a szőnyegen, és bájos mosollyal megszólal: - nézd, anya, kettő kész, ezt is kirakom, jó?
És lehuppansz mellé, és végtelenül boldog vagy, hogy egy angyal anyukája lehetsz.
És eltelik egy újabb nap, és fáradtan ágybahuppan
sznál, de előbb betakargatod, elrendezed, miközben ő: - A másik rongyit kérem, a kispárnát ne oda tedd! A nagyrongyival takarj be! De az legyen alul! Ne tedd rá a macira a párnát!
A másik cumit akarom!
Mire megszólalsz: - Panka, nem vagy te egy kicsit rigolyás?
És jön a válasz: - Nem vagyok Pankaaaaaaa!
Hát ilyen...
