Gyereknapi ez-az

Gyereknapon voltunk Őriben, a játszótéren.
Volt minden, mi szem-szájnak ingere, ugrálóvárak, szirénázó alkalmatosságok (szerencsére ritkán szólaltak meg), arcfestés, lufihajtogatás, és sok gyerek...

Kiszálltunk az autóból, és egy se felet pislantottam, mire a csaj már a magas mászóka teteje felé tartott. Anya elégedett mosollyal fotózta bátor kislányát, aki felérve beült a sarokba, és onnan csodálta cukin a világot. Amíg lenn a bácsi fel nem szólt, miszerint csússzon, vagy jöjjön lefele, mert egyszerre két gyerek lehet fenn. Ekkor látom, hogy kilométeres sor áll mögöttem.

Panka természetesen nem óhajtott lejönni, így a bácsi ment fel érte...

Na jó, mondom neki, ugrálj a másik, kicsi ugrálóvárban! 

Bement, bácsi rögtön ott termett. Abban meg öt gyerek lehetett egyszerre...

Ezt a próbálkozást feladtuk, és kezdetét vette a Pankás kóválygás.

Csak ment, én meg utána.

Kért egy cica lufit, meg egy virágot (a képeken látszik, ahogy fogynak el...) , Marcival mentőztek egyet, azért az ugrálóvárba is sikerült bemenni, meg volt egyéb játszóterezős móka is, de mindent maximum egy percig, aztán séta tovább.

Néha egy-egy ovis barát próbált vele kommunikálni, az egy percet ebben is mereven tartotta.

Szerintem jól érezte magát, annak ellenére, hogy térlátása nem nagyon volt, fél szemmel szemlélte ugyanis a világot egy kedves rovar csípése okán. 

Párszor el kellett mondanom a cirka másfél óra alatt, hogy csupán ennyi történt a gyermekkel...

Emlékszem tavaly ősszel hasonlóan dagadt szemmel vittük el valami főzőversenyre, akkor is ő volt a "nap hőse".

Szóval, gyerek csípte, anya meg valahogy túlélte...

 

Kiszton - közénk furakodott...

Menü, vagy nem menü?

- Nem szeretnél néha te is egy menüt? - kérdezte ma reggel induláskor az én életem Paárja.

Aggódik a drága, merthogy a gyerek az oviban jól el van látva, ő meg menüzik, és úgy gondolja, én itt nagy magányomban éhkoppon maradok.

Ugyan! Nekem jó a maradék is!

Nézzük csak!

A tegnapi ebédről egy kevés tojásos-tészta némi tejföllel átmelegítve (hogy ne legyen olyan száraz), mellé a vacsiról maradt rántott hekk, tuningnak pedig a kertből egy kis rukkola, zsenge saláta, paradicsommal megspékelve, só, balzsamecet, olívaolaj társaságában.

Asszem nincs az a menü, amire én pölö ezt lecserélném!!!!

Isteni volt!!!!

Vasárnapi...

Vasárnap van, fél tizenegy tájéka, ülünk a kispadon a ház előtt Zsuzsával, és  azt modja, nem hiszi el, hogy Panka még alszik...

Aztán kicsit később, már hármasban, egy újabb kedves vendéggel, Tuával egy finom kávé mellett jegyzem meg, milyen jó, hogy én (ha úgy akarom) még ilyenkor sem kell tudjam, mi lesz aznapi aktuális ebéd, senki nem vár el ilyesmit, úgyis tudják, a végén minden remekül alakul (persze, ha én úgy akarom)...

Aztán Panka ébred, jön, csacsog, imádnivaló, vendégek elmennek, kikísérjük őket...

Öltöztetném, de ő úgy dönt ma pizsiben marad...

Hamarosan felveszi hozzá a legbájosabb gyöngyös-flitteres jelenőcipőt, és irány az udvar. Éjszaka esett, vizet talál a talicskában.

- Anya, de jó kis víz ez!

Óvatos, aztán már nem annyira, aztán már sehogy se!

Lábnyomok, esőtánc, és ami kell.

- Panka, kellene valami ebédet főznünk, mit gondolsz? 

- Süssünk palacsintát!

És lett mellé egy kis leveske is...

Így vagyunk, szeretjük...

"Ólgona hága...

...balackfa világa."

Hetek óta csak fújja, és fújja a kedves anyáknapi dalocskát, amin generációk nőttek fel, és amin generációk nőnemű felmenői sírdogálják évről-évre könnyesre a zsepit...

És eljött a nagy nap, ünneplőbe öltözött az ovi aprónépe, szülők, nagyik töltötték meg a zsibongót, és várták kíváncsian a kedves kis köszöntő műsort. 

Kamerák, telefonok és egyéb vevőeszközök hada tapadt a lurkókra, hogy aztán otthon még sokáig visszaidézhessük ezt a napot.

A mi filmünk elég érdekesre sikeredett. Panka, mint akit most hoztak vissza a földönkívüliek valahonnan, egy messzi-messzi galaxisból, úgy állt az éneklő, verselő kis csapat előtt. Nagyjából fél lépéssel.

Meg se mukkant!

Illetve, egyszer egy - anya - felsóhajtás hallatszott felőle, majd kicsivel később, mikor rádöbbent, hogy a fent említett, nagy kedvencet énekli a csapat, ő is elkezdte. Az, hogy a többiek már kábé a felénél tartanak, nem nagyon zavarta, ő kezdte az elejéről...

Cuki volt!

Aztán jöhetett az elmaradhatatlan fagyizás, utána pedig mindenféle érdekes.

Csak anyut terveztük hazavinni, ott meg persze  a játszóteret mindenképp le kellett ellenőrizni! Fehér habos-babosban jól mutatott a homokban...

Játszótér után a szobornál futkosott kicsit, az én egykori színpadomnál, amire azóta nagy virágtartó került. Hányszor csendült fel ott csodás gyerekhangomon a Hull az elsárgult levél című örök! Egy faágra bökött alma volt a mikrofon, én pedig csak fújtam, és fújtam...

Aztán jött az Emi (a gyerekkori nagy barátnő), és felcsábított  minket anyukájához, mondván biztos nagyon örülne nekünk. Ez természetesen így is volt! Panka a szokásos kezdeti idegenkedés után pillanatok alatt otthon érezte magát. Juliska néni csodás kincseket pakolt elénk, nagyon szép holmikat horgol, és bár nekem a horgolás nem a szívügyem, ez rögtön megtetszett, valami egészen más, mint amit horgolás címszó alatt eddig megszoktam! Remek ízléssel összehangolva a vászon, és a horgolás! Panka egy nagyon cuki kis táskával, én pedig egy kenyértartóba való kendővel térhettem haza (rögtön bele is "próbáltam" a nemrég kisült kenyeremet).

Még itt sem volt vége a a csodáknak, állatkertbe mentünk! Juliska néni szomszédjában az udvar egy elkerített részén csodás madarak illegetik magukat, élükön egy pávával. Nem mindennapi látvány egy falusi udvaron.

Miután nagy nehezen innen is továbbálltunk, anyunál megvacsiztunk, aztán indulás haza. Hazafelé még egy rövid látogatás a másik mamánál is, és erre a napra befejeztük a csavargást.

Ami pedig a nagy csavargás közben folyton visszatérő elem volt (Emi ölében, autóban, játszótéren, anyunál), ugyan, mi lehetett volna más, mint a kedves dal:

Orgona ága, barackfa virága.
Öltözzetek új ruhába,
Anyák napja hajnalára.
Illatosan.

Zúgja az erdő, susogja a szellő,
Üzenik az ágak, lombok:
Légy te mindig nagyon boldog,
Édesanyám!

Két pont között a legrövidebb a görbe?

- Apa, autózzunk!

Így kezdődött.

Elvittük hát az épp aktuálisan elkészült tortámat Kondorfára, és hazaindultunk.

Nem épp a legrövidebb úton, de  élveztük a bolyongást.

Megcsodáltuk (milliomodszor) a kis osztrák falvakat, rátaláltunk egy szájtátvamaradós eperültetvényre, láttunk szivárványt,  sok-sok májusfát, találtunk tavat, láttunk gyönyörű és érdekes madarakat, piros cseresznyétől roskadó cseresznyefát(!), és a végén megtaláltuk Pankának a vágyott játszóteret.