A két cica volt a vásárfia, akik azóta mindenhol ott vannak!
A rózsaszínűt anyutól kapta, a vásár első napján jöttek hozzánk Móniékkal.
A másik előre betervezett vétel volt.
Vásárba készülődve ugyanis csakis a cica volt a cél, ha kérdeztük, mit szeretne kapni.
A nagy tömeg neki sem szíve csücske, ennek ellenére egészen a cicavásárlásig kézenfogva sétálgattunk, nézelődött, helyezkedett, aztán mikor tulajdonba vette a kék cicát, onnantól fogva apa ölében...
Nyakba nem lehetett tenni, félt...
Most, mióta beteg lett, illetve volt, valami furcsa félelmek jöttek elő, amik a biztonság(nem)érzettel kapcsolatosak.
Ha felemelem, remegve kapaszkodik, és rémült képet vág, ellenkezik. Nyakba téve ugyanez. A Balatonnál szerettük volna tolókában tolni, beleültettem, kapaszkodott, és visított. És ehhez hasonlók.
Lehet, hogy az egyensúlyérzéke kicsit tompább volt a betegségkor, és emiatt jöttek ezek elő? Nem tudom. Mindenesetre idővel talán visszatér a normális, mindenre felmászós, vagány Panka. Ráér, senki nem erőlteti.
Szóval a vásár igazából nem volt nagy kedvenc, csak volt apa ölében, egyszer mondta egy játékosstand előtt, hogy megnézi a játékokat.
Ezután még egy helyen zökkent ki az ölbenbambulásból, mikor anya megkapta a tortás fülbevalót, na, azt ő is szeretett volna egyet! Nagyon tetszettek neki!
Mamától egy csodaszép pörgős-virágos rucit kapott, és megkapta élete első ragacsgyárát egy nyalóka formájában.
Nagyjából ennyi, meg még annyi, hogy elfele menet nagyon ment volna vissza, és még otthon is emlegette, hogy Panka megy a vásárba, úgyhogy a látszat ellenére valószínűleg mégis élvezte!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése