Panka nagyon várta a Virágzás Napjait, hogy újra elzarándokoljunk délelőttönként a TeleHázba, ahol játszóház, sok gyerek, egy kis nyüzsi, na meg a zongora várja!
Az első napon hatalmas lendülettel vetette bele magát a dolgokba, aktívan játszott a többiekkel, jött-ment, vitte a játék menete, aztán a második napi játszóházban valami történt, mert egyszercsak letette a kezéből a hangszert, odamenekült hozzám, és attól fogva csak bújt...
A harmadik napon már be se akart menni a játszóházba, szerencsére kinn is volt sok izgalmas dolog, és remekül eljátszott a többi gyerekkel.
Hogy mi történt az én hiperérzékeny kislányommal? Talán valaki túl közelről szemezett vele, vagy ilyesmi, mert ő ezekre nagyon érzékenyen reagál egészen kiskorától fogva!
Soha sem állhatta, ha valaki hangosan szól hozzá, ha elmentünk valahová és a "-jé, de aranyos ez a kislány!" - felkiáltással az arcába nyomuló felnőttektől is frászt kapott...
Mai napig nehezen oldódik, és enged közel bárkit, de ha eltelik az a kis idő, utána kedves, barátságos!
Emiatt is szeretem vinni, minél többet, talán segít beleszoknia a világba, a mi kis csendes itthoni létünkből kicsit ki kell kacsintgatnia, hisz egyszer majd elindul ő is.
Hogy mikor?
Rajta, rajtunk múlik, egyelőre semmi nem hajt, majd ahogy alakul.
Addig pedig edzegetjük, visszük, megyünk, ha csak van rá alkalom!
Este elalvásnál pedig be nem áll a szája, meséli a történteket, míg el nem nyomja az álom!
A történethez visszakalandozva: a játszóházon kívül persze mindenbe belevetette magát, a többiekkel való játszás nagyszerű móka volt, gyerekekhez könnyen "csapódik"...
Az elmaradhatatlan, és nagyon várt zongorázás is megvolt, egykezes, négykezes, hatkezes verzióban, ahogy azt kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése