Pankás... zsenipalánták, vagy elfogult szülők?

Nemrég egy kedves ismerős családnál voltunk, Pankát lekötötték a cicusok, hordta nekik a labdákat, Anikó, a háziasszony egyszercsak megszólal: -Ez a gyerek számol!
Merthogy szépen leszámolta neki az odahordott öt labdát.
Jelentem, igen!
Számol, ha valamiből többet lát, nekiáll megszámolni, ezt egy ideje nagy előszeretettel műveli.

Ismeri a számokat egytől tízig. Bárhol felismeri őket, mondja, hogy számok, és felismeri őket.
Aztán a színeket is (lilát, narancsszínt is).
A meséskönyvei nagy részét fejből vágja, bárhol elhallgatok, folytatja.
A számokra abszolút senki nem tanítgatta,  egyik kedvenc meséjében számolnak, onnan ragadt rá...
A játékai is kicsit "entellektüelebbek" lettek mostanság, macis kirakó, puzzle, szívesen festeget, a babaházban pedig egész komoly kis szerepjáték zajlik már!
Hihetetlenek ezek a gyerkőcök! Az ember csak "pillázik", olyan az agyuk, mint egy szivacs!

Egy ismerősöm hasonló korú kislánya például énekel. Az anyuka énektanár, sokat énekel neki, és az alig múlt kétéves lányka olyan repertoárral rendelkezik, hogy hihetetlen. Ja, és szöveg, dallam, minden  a helyén :) Barátnőm Dorka lánya le se tagadhatná az anyját, vagyis annak kézilabdás múltját. Úgy dob, olyan magasra, messzire, hogy! És egész kicsi korától valami különös vonzalma van a labdákhoz.
Ilyenkor eszmél igazán az ember, mekkora felelősség is ez a babázósdi!
Oda kell figyelni szavakra, tettekre, mindenre, hogy azok a kis szivacskáink előnyére váljanak, és ne ellenkezőleg!
És igyekezni elérni, hogy a szárnyacskákat a lehető legtovább hordhassák...