Csusszanás

Napokkal ezelőtt sétáltunk egy kicsit a faluban, megnézni, mekkorára áradt a Zala, rácsodálkoztunk minden kis és nagy vízfolyásra, bár gumiszerkóban volt a gyermek, nem nagyon engedhettem szabadjára, hisz itt már túl nagy pocsolyákról volt szó...
Szedegettünk botocskákat, gyönyörűszép köveket is, mint mindig.
Nagyobb sétára készültem, de aztán másképp esett a dolog...
Ahogy az utcánkban sétálgattunk, Panka az úttól a végtelen rét túloldaláig húzódó még épnek tűnő hatalmas hótakarót vette célba...
Tudod, az a pillanat, amikor az eszed már tudja, de későn mozdulsz!

Lassítva valahogy így:
- Hé, az alatt a hótakaró alatt ott van ám az a majd' fél méteres árok, ami valószínűleg csurig van vízzel!
... Ott volt. Úgy szívta be pillanatok törtrésze alatt Pankát derékig, ahogy a filmekben látjuk, mikor valaki alatt beszakad a jég.
Szóval, hiába a gumiszerkó, a vastag csizma azonnal megtelt vízzel, úgyhogy már csak az volt a cél, hogy mielőbb haza!
Nagyon nem aggódtam, eszembe jutott, hányszor játszottunk mi még gyerekkorunkban végtelen óráknak tűnő ideig, miután beszakadtunk a Szalába egy-egy csúszkáláskor, és soha semmi bajunk nem lett!

Szóval, hadd edződjön az a gyerek!