Régen, kicsivel több, mint harminc évvel ezelőtt kinyitottam egy kék albumot, és elkezdtem írni az első babanaplót Bence fiamnak. Aztán a többinek. Mai napig sokszor forgatjuk őket, és bár rongyosra olvastuk az összeset, mégis mindig örömet okoz belelapozni. Azok a naplók még mint egy mankó vezették a kezemet, tényeket, adatokat, első pillanatok időpontját őrizték meg, de persze sok gyerekszáj történet is helyet kapott bennük. Ezek a pillanatok, mivel milliószor felidéződtek, úgy égtek bele az emlékezetünkbe, mintha nem röppent volna el közben az a "néhány"év.
Panka születésekor apukája egy szép nagy hófehér könyvvel ajándékozott meg, ebbe kezdtem el írni az ő történetét. Nem voltak benne vonalak, sablonok, képhelyek, kérdések, csak üres lapok, amik hamar megteltek emlékekkel, cuki kis dolgaival. Aztán egy idő után átnyergeltem ide, haladva a korral, és itt a blogon folytattam a mesét, most már nem csak magamnak, magunknak, hanem a családnak, ismerősöknek,
Panka két napja elhagyta az óvodát, ősszel iskolába megy.
A nagyok kék könyvecskéjében záróakkordként a gyermek az iskola kezdésekor aláírja a naplót, és ezzel véget ér a történet.
Panka naplójába is egyre kevesebb bejegyzés került mostanában, úgy érzem, itt az idő, hogy ő is "aláírja", és a polcra tegye ezt a vaskos naplót.
Az aláírással nem lesz gond, ösztönös kíváncsiságtól hajtva ma már olvas, leír dolgokat. Van egy két érdekesség ebben, de nem vezetem, nem mutatok neki semmit, majd az iskolában. Addig ahogy ő rájött, csinálja.
Hiszem, és látom is, hogy minden gyerek - szerintem iskola nélkül is, ha olyan a környezete - természetéből fakadóan minden olyan dolgot megtanul a kíváncsiságától hajtva, ami neki fontos, amiből felnőttként profitál.
Mindnek más más időpontban "kattan" be egy téma, de ha akkor megkapja a válaszokat, azok örökre szólnak. Egyik gyerek háromévesen nyargal a bringával, másikat nem érdekli, egyik állandóan rajzol, a másik "csak" az udvaron rohangál. De egyszer mindegyik megérik arra, hogy számoljon, írjon, olvasson, felfedezze a környezetét, a nagyvilágot. Ha nem erőltetjük, sürgetjük, gyönyörűen alakul ez. Panka épp a napokban erősítette meg újra ezt a hitemet.Kicsi kora óta imádja a vizet, de fenntartásokkal. Ki nem lehet szedni májustól szeptemberig a Balcsiból, de ötven védőfelszereléssel közlekedik a vízben, és ha csak az orrára fröccsen egy csepp víz, visítás, törlés a műsor. Két hete elvittük egy fürdőhelyre, nem nagyon járunk ilyen helyekre, Balaton függők vagyunk, de szerette volna, hát mentünk. És ott, a tiszta vízben valami történt. Lemerült. és nem volt hiszti.
Aztán befogta az orrát, és bemártotta az arcát. Majd tegnap délután nagy boldogan szaladt be az udvari medencéből; - anya, pislogok a vízben! Kimentem, megnézni, arca benn, és nyitja a szemét!Ma pedig mint egy búvár úszkál a kék medencében boldogan, felszabadultan. Kivártuk, és eljött az ideje.
Panka mára egy roppant kreatív, okos, érdeklődő nagylány lett. A környezetét még néha kissé zavarba hozza zárkózottságával, mai napig nehéz utat találni hozzá, de aki megtalálja, az kincsre lel.
A hisztik, a sztárallűrök még néha megnehezítik az életünket, főként az övét, de múlnak, fogynak, ahogy érik. Imádja a cicáit, gondoskodó, szerető gazdájuk.
Kreativitása határtalan, folyton alkot, gyönyörű rajzai pedig újra meg újra ámulatba ejtenek!
Ilyen ő most, hat és fél évesen, az iskolakezdés előtt néhány lépéssel.Most pedig aláírjuk - itt virtuálisan, a terveim szerint hamarosan nyomtatott formában a polcra helyezhető változatban pedig úgy igazából - a naplót, de mint ahogy eddig is, rengetegszer csapjuk majd fel újra, jókat kacagva vidám történetein.
