2015. december 17., csütörtök

Szép karácsony immár eljő...

Jöhet, várjuk szeretettel!
Panka ráhatására fény, és fenyő, és masniárban úszik a lakás, mézeskalács illat lengi be a konyhát.




És elkezdtük a habkarikák, mézeskalácsok gyártását.
Még számomra, aki látom, miket alkot papírra is meglepő volt, ahogy a mézeseket díszítette. Itt is a miniatűrök - eleve kicsi dolgokat szaggattunk ki - domináltak, leheletvékony vonalak mindenütt. Néha el-ellesett tőlem egy-két mintát, azt is szinte megszólalásig ugyanolyanra megcsinálta.
Itt egy, sajnálom a rossz minőséget, nem tudom újrafotózni, az eredetit elvitték, Pankáé meg felfalásra került.. 

Csak ültünk az asztalnál, előttünk a mézes-hegyek, kezünkben az íróka, és egy szó nélkül, csendben alkottunk. A végén, ahogy mindent kipingáltunk, még ott volt a kezünkben a "bugi", egyszerűen annyir élveztük, hogy jöhetett volna még egy-két üres kupac.
Folytatjuk...
Készültek színesek, egyszínűek, és kekszformájúak is, és még millió ötlet van a tarsolyunkban!


Janka unoka

Végre újra!
Jött, látott, mindenkit elvarázsolt!

Hamar belevetette magát a játékba
 Ahol kellett, segített
 Evett
 Pankát imádat övezte
 Ezt vajon lenyúlhatom?
 Megvan!
 Az autó is cuki
 De a legcukibbak ők ketten
 A babakonyhában imád főzni
 Aztán megvan az alany is, aki etethető
 És még orrtúrásra is használható
A nagy kalandok végén aztán megpihent

2015. december 16., szerda

A nagy Smoothie Maker -ügy

Ezer meg egy éve használom, szeretem, gyerek nyaggat vele, neki is kellene egy, gondoltam, karácsonyra meglepem vele.
Rá is akadtam a Vaterán, kis- elhanyagolható - hiánnyal jó áron.
Ennyi volt a bibi a leírás szerint:
"A termék azért ilyen olcsó ,mert a 600 ml-es pohár mint tartozék ,nincs a dobozban .Kérem ,csak az vásárolja meg ,aki tudja nélkülözni a legnagyobb poharat !!!!!"
Tudtam volna, nagy készletet vettem annak idején, egy rakás poharam van, lett volna miből.
Gyorsan éltem is a remek ajánlattal, megrendeltem a terméket.
Egy kedves hölgy hívott telefonon, hogy küldenék, kérte a címemet, kérdezte ajándéknak szánom-e, mondtam, igen, erre ő, hogy igyekszik szépen csomagolni. Holnap postára adja.
Nagyon kedves volt, örültem...
Másnap vártam a terméket, még nem...aztán utána nap igen, megérkezett!
A dobozában, semmi csomagolás. Átvettem a postástól, meglepve tapasztaltam, hogy odabenn valószínűleg semmi bélelés, rögzítés, hisz a gép és a tartozékok összevissza potyogtak, zörögtek a dobozban.
Hamar kibontottam, szeretem megnézni, mit vettem. Az első meghökkenés az volt, hogy néhány dolog a fent említett nagy pohár mellett még hiányzott. Ezt kaptam:
Hiányzott a gép aljáról a fehér cseppfogó tálca, valamint a pohárfedél. A következő megdöbbenésem tárgya ez volt:
Történetesen egy hiányos, törött darabot kaptam.
Említettem már, hogy rögtön, ahogy kézbe vettem a terméket, érzékeltem, hogy ez bizony nem az általam megszokott minőség, az a bizonyos SmoothieMaker, hanem egy elég ügyesen lekoppintott, ám anyaghasználatában rém gagyi utánzat. Ez viszont önmagában nem tántorított volna el a vásárlástól, hisz 1 év garancia van a termékre, a Vaterán csupa pozitív értékelése van a cégnek, szóval, attól még lehetett volna használható.
Aztán elkezdtem visszapakolni a dobozba a cuccokat, felemelem a kispoharat a zacsival, és valamiért zörög.
Kibontom, ezért:
Az utolsó darab is törött volt.
Levelet írtam a cégnek, fotókkal, amiben leírtam a tapasztalatokat.

Hamarosan jött egy levél:


Igen, feladtatok....
Anita elég sokáig gondolkodott a dolgon, aztán csak megszülte a választ:
Na, itt köpni-nyelni nem tudtam....
Kissé lehet hogy indulatosan, de visszafogottan és tárgyilagosan, minden részletet elmesélve válaszoltam rá:


A válasz a következőképp alakult:

Ez a hangnem elég fura, és gyerekes, és kissé hisztis (hagyjuk, nincs kedvem vitatkozni, stb).
Még mindig nyoma sincs olyasminek, hogy ó, elnézést, valószínűleg valamit összekevertünk, hibáztunk, nem...Még mindig én vagyok a hülye.
Válaszoltam:

És a doboz tető, amiről beszéltem:

Gondoltam, én balga, hogy itt akkor le van zárva a dolog, megvan a megfejtés, hurrá, de neeeeem..
De nem...Ők még mindig nem hibáztak, ugyanaz a gyerekes (mindegy, hagyjuk ésatöbbi) hozzáállás.
Két levelet küldtem ez után még:

Választ eddig egyikre sem kaptam, viszont tegnap éjfélkor üzenetet kaptam a Vatera piacterén.

Nem értem, miért nem itt, hisz itt próbáltam megbeszélni a dolgokat, aztán leesett... A Vaterán nagyon fontosak az értékelések, ha leírom, mi történt, tuti lesz egy-két vevő, aki meggondolja, vásárol-e az eladótól. És ez esetben nagyon jól jön az ott látható ajánlat, amire lehet hivatkozni, hogy lám, mi felajánlottunk egy új terméket, de neki nem kellett...
Én direkt nem ott, hanem külön levélben tárgyaltam, épp emiatt, mert nem óhajtottam a nyilvánosság elé vinni a dolgot.
Nem állt, és még mindig nem áll szándékomban negatívot adni, hisz látom a többi értékelésből, hogy egy megbízható cég, elégedett vevők, nem óhajtanám ezt tönkretenni egy gyenge láncszem miatt (akinek a jelenlétén azért én ott ezek után viszont komolyan elgondolkodnék).
Ezek után ma világos nappal gondoltam, lövök neki néhány képet, hogy mi a különbség az eredeti, és az ő gépük között, csakhogy ne bizonygassa már olyan nagy mellénnyel, hogy ez pedig eredeti, és ha már ott csücsül, legyen némi fogalma arról, mit árulnak, és mit mond..
És ekkor újabb furaságokra bukkantam...
De ezt majd később.
(Ha egyáltalán van, aki idáig végigszenvedte ezt a sztorit)
Először néhány kép, miben is különböznek ezek egymástól:

Az eredeti teteje és alja:


A kapott gép ugyanezen perspektívákból:



A két turmix fej, jól látszik, mi miatt is tört el. Az anyagok különbözősége a képen is szembetűnő, és nem is értem, miért nem lehetett leutánozni a tartókat, úgy a teli formában, mire jó ezt a gyenge, középen lyukas tartót alkalmazni.

Na és a poharak:
Egymás mellé téve szerintem itt is kitűnik a kettő közti anyagbéli különbség...
 Aztán a belseje, az már szinte horror... ez az eredeti, egy szépen eldolgozott, igényes cucc:


Ez a kapott. Olyan durva a sorja benne, hogy mondjuk mosogatásnál belenyúlva simán szétvagdossa a kezemet:

És akkor jöjjön, amit korábban említettem, az érdekességek, amikre most döbbentem rá.





Mondjam, vagy a látvány egyértelmű?
Igen, ez egy használt gép!
Zsíros lerakódások, szennyeződések a gépen, a zsinóron...
Összegezve most azon az állásponton vagyok, hogy ez egy garanciában visszavett gép lehetett, amit a hölgy felületesen kipróbált, és jónak minősítve elküldött.
Minden ilyesmire utal, nemhiába volt a dobozon ordító betűkkel, hogy rossz, a dobozba csak úgy be volt szórva minden, és néhány dolog benne sem volt.
Az utánzat mivoltát mondjuk már a hirdetésben kiszúrhattam volna. A doboz totál más:

Ilyen egy eredetinek a doboza:

Ez pedig a Vaterás fotó az én általam kapottról:

Ez az egyetlen kép volt fenn a Vaterán, sehol egy termékfotó a gépről, semmi..Ezek szoktak a gyanús elemek lenni, nagyon kellett, megörültem neki, benéztem.Azért még megmutatom, hogy néz ki egy eredetinek a csomagolása, egy másik hirdetőtől:





Ehelyett az enyém be volt szórva a dobozba, mindenféle rögzítés nélkül.
Most várom, várom a levelet, amiben végre elismeri valaki, hogy hibázott, netán elnézést kér, és várom vissza a pénzemet, közben bukom a visszaküldés postaköltségét, mert az már maga az utópia kategória volna, ha nagyvonalúan ezek után a visszaküldés költségét is állnák.
S hogy mi a tanulsága ennek a szövevényes ügynek:
Sajnos félre kell tennem azt a fajta hozzáállásomat, ami eddig jellemzett. Senkiben nem bízhatok meg, minden csomagot a postás előtt kell kibontanom, és ilyen esetekben nem átvenni!
(Szegény Pistiposta, előre sajnálom!)

Lapzárta után érkezett:

A stílus változatlan, többé nem zaklatom, azt viszont nem értem, ha ezekre futotta, akkor azt a bizonyos címet, ahova visszaküldhetném, miért lett volna akkora nagy dolog megírni. Csupán ezt kértem. Ez lett volna a dolga a sértődött hangvételű levelek írogatása helyett.
Szerintem.
A következő levelemet eme blogbejegyzést mellékelve akkor nem neki, hanem a cégnek címzem, egyszer csak véget ér az a tárgyalás...
Ennyi
A folytatás:
Megírtam volt azt a bizonyosat tehát:
Itt hosszú, várakozással teli csend következett, majd "visszakaptam" Anitát, nagyon megörültem neki:
Ha mást nem is, annyit sikerült elérnem, hogy már csak turmixgépnek nevezi a cuccot, lehet, hogy azért a képek valamelyest meggyőzték,
Persze, hogy nem állhattam meg válasz nélkül, és bevallom, valami kis éle már kezdett lenni az írásomnak, de az vesse rám az első követ, aki ezek után ennyire kedves és türelmes tudott volna hasonló helyzetben maradni.


Amint a levélben írtam, nem szándékoztam nyilvánossá tenni ezt a bejegyzést, tényleg a fent említettek miatt készítettem ezt a kis képes tényfeltárást.
Ám.
Mivel totál süket fülekre találtam, vagyis senki nem volt hajlandó normális módon kezelni a dolgot, senki nem volt hajlandó elismerni a tévedést, ami egyértelműen üvölt a tények láttán, ezért úgy döntöttem, a bejegyzés marad.
Egyet tettem. Eltávolítottam minden a cégre utaló nyomot. 
Tettem ezt több okból is. ( Anita fenyegetése okozta rettegés nincs az okok közt)
Elsősorban, mert mint említettem, nem célom a "cég" lejáratása. Még ezek után sem.
Aztán okulásként, hogy bizony, bárkivel megtörténhet hasonló eset.
Végül pedig, mert nagyon szívesen venném a hozzászólásokat. 
Ez a történet az én szemszögemből íródott, ám azt hiszem igyekeztem tényszerű és érzelmektől mentes maradni, már amennyire sikerült
Vajon mások hogy látják?
Komolyan érdekel!

Néhány nap múlva:
Pénz visszakapva, termék visszaküldve.
Volt lehetőségük alaposan szemügyre venni az itt ecsetelteket, hát, nem igazán győzte meg őket az egyértelműség sem, megérkezett az értékelés:
A termék összes gondja-baja már nem rám, hanem a postára fogva...
Gratulálok, remek hozzáállás!
Az én értékelésem még kicsit várat magára...