...és még mindig duma...

Olvastam valamelyik nap itt a neten egy kis szösszenetet arról, kérdezzük meg minden este a gyerektől, mi az a három dolog, amiért szeret bennünket, jó mókának tűnt, meg is tettem még azon az estén.
És a válaszok:
- Hogy mindig megszeretlek (összebújás)
- Hogy szoktál nekem hozni valamit
- Hogy mindent megcsinálsz nekem

Kedvenc stílusú párbeszédeim az ehhez hasonlóak:
- Anya volt tegnap fagyis kocsi?
- Nem tudom,  nem hallottam
Újra megkérdi, most már szinte kibálva:
- Volt tegnap fagyiskocsi?
- Nem azt nem hallottam Panka,  hanem hogy jött e.
- Mi?
- Hát a fagyiskocsi.
- Tegnap?

Aztán az élet nagy dolgai is sokszor szóba kerülnek:
- Anya, én mikor fogok szülni?
- Még sokára Panka.-
- De mikor fogom megszülni a Blankát? (ez az épp aktuális név)
- Majd ha nagy leszel.
- De melyik évszakban?
- Ezt nem lehet tudni, a kisbabák egyszercsak érkeznek.
- Neeeem anya! Mi visszük haza!
- Igen, de a pocakodba egyszercsak megérkezik.
- És most hol van? még nincs benne?

...és így tovább az idők végezetéig...