Tegnap délután a kanapén ücsörögve hirtelen azt találtuk ki, mi volna, ha Pankát egy kis kirándulós kalanddal lepnénk meg névnapra. Nem kellett sokat gondolkodnunk, úgy négy óra magasságában felkerekedtünk. Az út célja a mágnesünk másik pólusa, Badacsony volt...
Többek közt, mert volt Pankának egy ajándék zsetonja a vidámparkhoz, és mi lett volna ennél tutibb névnapi ajándék, mint azt beváltani.
Hamar odaértünk, ma ez már nem távolság. Volt egy röpke megállás Keszthelyen, épp kezdődött a cirkuszban az előadás, így jó kis hangulat, nyüzsi volt. Megnéztük az állatokat, egy kicsit időztünk (cirkuszba még mindig nem óhajt), majd át a Mekibe egy jó kis csavart fagyira!
Badacsonyban a szokott helyünkön leparkoltunk, és irány a kis körhinta! Panka már jó előre kitalálta, hogy a kólás autóban fog körözni, és ... most is ki kellett szedni menet közben! Történt ugyanis a legutóbbi ottjártunkkor, hogy egy menetre beült egy kabrióba, és egyszercsak furán kezdett viselkedni, kérdeztük mi a baj, ki akart szállni. lelassított a körhinta, és kimentettük a rémült gyereket. Az mondta a nyitott autó félelmetes volt. Utána ment a megszokottban egy kört, és semmi baj nem volt. Erre most újra. Sebaj, gondoltuk, egy pénznyelővel kevesebb, de neeeem!
Átszokott a kicsit még pénznyelőbb dodzsembe, amit imád! Furán működik, na!
Egy kör őrült vezetősdi után séta a mólón, vásárolgatás, mindenféle cuki ajándékot kapott, egy boltostól kapott még egy szülinapi nyalókát is! A mólón a pörgetősből hatalmas szerencsére egy cicát sikerült elővarázsolni! Lett jégvarázsos lufi, és egy új papucs a tegnap elszakadt helyett. A mólót imádja, mi leülünk, nézelődünk, ő meg táncol, vagy most épp lábnyomokat varázsolt az aszfaltra egy pocsolyából kiindulva.
Visszafelé még egy menet a dodzsemben, egy igazi éjszakai, nagyon ütközős, ezt is imádta!
A játszótéri pörgős persze ma sem maradhatott ki, mi is élveztük, borhetek vannak, a park benépesült, egyik felén egy kis színpad, körben a borászok standjai, középen pedig asztalok, természetesen piros kockás terítőkkel. Panka barátkozott, mi pedig egy jó kis Margaret Island koncerten élvezkedtünk közben. (Csütörtökön Ferenczi György és a Rackajam lesz ott... hm...)
Hazaúton egy ráérős korgógyomor-ápolás a Mekiben, emellett döntött a kiscsaj, aztán pillanatok alatt alvás az autóban.
Előtte még párszor hallottunk onnan hátulról ilyesféléket cuki, félig alvós hangon:
- De jó kis névnap volt ez!
- Minden nagyon tetszett.
Hát nekünk is!
A kiskecske cuki, de simogatási szándékra szarvval jön...
Hú, de nagy ez így közelről... menekülés, persze épp egy pocsolya irányába...
A karamellás a legjobb!
Vajon ki élvezte jobban...
Az örök vonatimádat....Mindkettőnél...
Ez a legjobb szék, anya!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése