Best of Panka

Az elmúlt héten Nóriék vendégeskedtek itt nálunk párszor, őrségi mamás hetük volt, ilyenkor ez is megjárja az összes 'szereplőnek".

Persze be nem állt a szájacskánk, mindketten tudunk, mindenről, bármiről.

Előkerültek a blogok is, meg, hogy eléggé rózsaszínű képet adnak ezek, aztán megállapítottuk, hogy igazából mi magunk is leginkább a jó dolgokról szeretünk beszámolni (eldicsekedni?).

Mikor elkezdtem írni a blogot, elsősorban Panka történetei voltak a fő szempont, és az, hogy az addig kézzel, könyvecskébe vezetett babanaplót itt folytassam.
Egyrészt, mert a laptopon elkorcsosult kezecskéim írását visszafejteni néha magamnak is elég nagy fejtöréssel jár, másrészt ez sokkal interaktívabb - egy videó, kép, térkép beszúrásával -, és itt a rokonok, barátok is bekukkanthatnak Panka mindennapjaiba.

De - mint a babanaplók általában - elsősorban Pankának íródik.
A nagyfiúkkal a mai napig sokszor forgatjuk az övéiket, mindig jó móka!
Most, hogy Bálint fiam hamarosan apuka lesz, szerintem az ő lánykájának is egyik kedvenc forgatnivalója lesz idővel apa története.

A szép hosszú előmondatok után (szónak már rég nem...) jöjjön a lényeg is végre.

Most egy anti best of bejegyzés következik, merthogy arra gondoltam, nem árt a nem túl rózsaszínű dolgokkal is (nagyon ritkán) megtűzdelni a történetet, hisz a kép így lesz teljes(ebb).

Az aktualitás pedig épp a fent említett találkozások kapcsán aktuális.

Az első képet ha megnézi a kedves olvasó, két cuki lányka látható rajta játék közben.

Ha én nézem, akkor egy cuki kicsi, és egy bestiális nagyobbacska, aki épp arra készül, hogy a cuki kicsit jól fejbehúzza, vagy enyhébb esetben fellökje.

Panka ugyanis valamiért haragszik a kicsi gyerekekre, és ezt ilyesféle tettekben adja a világ tudtára.

Hogy mi lehet az ok, arra millió mélyreható válasz létezik, szerintem csak kicsi, és egyke akar maradni, és minden nála kisebb emberkében a riválist látja.

Tegnap játszóházban volt, míg mi vásároltunk, és Judit így fogadott bennünket:

- Panka nem volt verekedős.

Néztem, nem tudtam, mire gondol, majd folytatta, hogy de most bizony kapott tőle egy kisfiú! Egyből visszakérdeztem:

- Kicsi volt, ugye?

És a válasz egyértelmű volt.
Nagyobbakkal soha nem verekedik, nagyon jó játszótárs, hamar ismerkedik, és könnyen felveszi a ritmust. Ezt sokszor tapasztaljuk.

Aztán megtudtuk, hogy odament, bocsánatot kért a kisfiútól - életében először, mi sose kértük ilyesmire eddig - és hazafele úton, amikor beszélgettünk az autóban, azt mondta:

- De adott bocsánatot is!

Azt vettem észre a dolog kapcsán, hogy voltaképpen - bár mindig elmagyarázom neki, mit gondolok a dologról - semmiféle érv, ráhatás, beszélgetés nem változtat a helyzeten. Van egy feszültség benne, amit ösztönből levezet. Amíg kicsi, és nem tudja ezeket a zsigerből jövő dolgokat kezelni, addig esetleg a keze lekötése vezethet a dologban eredményre. 

Mivel nem akarnám tovább nyújtani a történetet, kivárok néhány rózsaszín bejegyzést, és a szobatisztaság nálunk eléggé fekete témakörével visszatérek újra "antibestofozni".

Addig (és mindig) marad:
CUKIPANKA!