Pankás... zsenipalánták, vagy elfogult szülők?

Nemrég egy kedves ismerős családnál voltunk, Pankát lekötötték a cicusok, hordta nekik a labdákat, Anikó, a háziasszony egyszercsak megszólal: -Ez a gyerek számol!
Merthogy szépen leszámolta neki az odahordott öt labdát.
Jelentem, igen!
Számol, ha valamiből többet lát, nekiáll megszámolni, ezt egy ideje nagy előszeretettel műveli.

Ismeri a számokat egytől tízig. Bárhol felismeri őket, mondja, hogy számok, és felismeri őket.
Aztán a színeket is (lilát, narancsszínt is).
A meséskönyvei nagy részét fejből vágja, bárhol elhallgatok, folytatja.
A számokra abszolút senki nem tanítgatta,  egyik kedvenc meséjében számolnak, onnan ragadt rá...
A játékai is kicsit "entellektüelebbek" lettek mostanság, macis kirakó, puzzle, szívesen festeget, a babaházban pedig egész komoly kis szerepjáték zajlik már!
Hihetetlenek ezek a gyerkőcök! Az ember csak "pillázik", olyan az agyuk, mint egy szivacs!

Egy ismerősöm hasonló korú kislánya például énekel. Az anyuka énektanár, sokat énekel neki, és az alig múlt kétéves lányka olyan repertoárral rendelkezik, hogy hihetetlen. Ja, és szöveg, dallam, minden  a helyén :) Barátnőm Dorka lánya le se tagadhatná az anyját, vagyis annak kézilabdás múltját. Úgy dob, olyan magasra, messzire, hogy! És egész kicsi korától valami különös vonzalma van a labdákhoz.
Ilyenkor eszmél igazán az ember, mekkora felelősség is ez a babázósdi!
Oda kell figyelni szavakra, tettekre, mindenre, hogy azok a kis szivacskáink előnyére váljanak, és ne ellenkezőleg!
És igyekezni elérni, hogy a szárnyacskákat a lehető legtovább hordhassák...

Anti-stáljudit-klub

Merthogy van olyan, hogy lehet, és van, hogy kell... Mármint főzni.
És lehet csillivilli cuccok között, csillivilli rendben, és lehet gyerekkel.
A kettő együtt csak stáljuditoknak megy, akik feszült arccal lesik, hogy nehogy valami csöppenjen, pottyanjon, kenődjön, történjen! Szegény gyerek meg riadt, ugyenemcsináltamsemmirosszat tekintettel pislant fel rájuk...
Frászt kapok ezektől!
Nehogy bárki azt higgye, én nem akadok ki néha, ha a földön landolnak dolgok...
De, kiakadok, de ezt csak akkor teszem, ha szándékos, és sokadszorra... Akkor én is!
És azt sem szeretem kifejezetten, ha úszik a konyha a hozzávalókban, de hagyom Pankát segíteni a maga módján, kap valamit, aminek örül, és leköti, és úgy érzi nyakig benne van velem a munkában.
Aztán, hogy a türelmemet topon tartsam, igyekszem nem túlvállalni magam. Ez is fontos szerintem!
Ma aranygaluskát készítettünk, a tészta gyúrását és kelesztését a kenyérsütő gép végezte, nekünk csak annyi dolgunk maradt, hogy a tepsibe kerüljön a cucc.
Fagyiskanál olvasztott margarinba mártva, tészta dióba hempergetve, és irány a sütő... Nem töltöttem munkával szerintem még tíz percet sem!
Persze az úszott témát nem kerültem el a végén, amint az ábra mutatja! :)

Te is lehetsz cukrász!

Pankának második szülinapjára szerettem volna valami igazán szép és egyedi tortával kedveskedni. Nagyon tetszenek a marcipánnal, hamis marcipánnal bevont tortacsodák, és elkezdtem belemélyedni a témába, úgy gondoltam, megpróbálom magam elkészíteni!

Hónapokkal előtte már a tortát tervezgettem, nálam minden így megy, elalváskésleltető gondolatok tömkelegével...

Szóval olvasgattam, cukrász ismerőst kérdezgettem, és szép lassan összeálltak a fejemben a dolgok.

Remek receptet találtam a neten, így eldöntöttem, hogy a drága bolti fondant helyett magam fogom a  hamis marcipánt is elkészíteni.

A végén még a gyertyát is én öntöttem, de ne rohanjunk ennyire előre!

A művelet két napomat kísérte végig, egyik nap elkészült a nyújtható fondantbevonó, és megsütöttem a tortalapokat, másnap a krémek és a végleges díszítés következett.

Az alsó szint narancsos csokitorta volt, amit magam találgattam ki, szinte menet közben, és nagy örömömre fantasztikusra sikeredett a végeredmény!

A felső szint a jól bevált diótorta receptem alapján készült.

A narancsos-csokitortáról:

Elővéve az előző nap megsütött csokis piskótát, úgy láttam, nem lesz olyan szép magas, mint szeretném, és nem fogom tudni három részre vágni, így ki kellett találnom valamit, ami emel a tortán, és nem kell sütni.

Nem gondolkodtam túl sokáig, és jött az ötlet, keksztekercs-massza!

Aztán még az sem tisztult le, mit is kezdjek a narancsokkal, csak hogy kellenek a csokitortába.

A végeredmény:

Gyorsan főztem a négy narancsból, némi cukorból (ízlés szerint), egy fincsi lekvárt, amihez zselésítőt adtam, az azon leírtak szerint (ez az a bizonyos lekvárokhoz használt cucc).

Kettévágtam a csokis piskótalapot, az alsót megkentem a levárral, erre került a kekszes réteg.

- darált keksz, kakaó, tej, cukor, rumaroma, stb. szintén ízlés szerint, jól formázható masszává gyúrjuk, és formára vágjuk -

Itt újra gondolkodósdi, majd előkerült egy bolti "házi krémes krémpor" fantázianevű fincsiség, ezt tejjel felvertem, kb felét rá a kekszes rétegre, és erre a második tortalap, majd gyorsan körbekentem a tortát a maradék krémmel...

Gyorsan kell vele dolgozni, és mivel a szépen bevont torta titka a szép alap, ez volt a torta legnehezebb része, mert ez a krém gyorsan köt.

Mikor kész lett az alsó szint, bevontam a masszával.

Étkezési keményítővel megszórt deszkán nyújtottam, és sodrófa segítségével helyeztem a tortára, lesimítgattam. A végleges tálalási tálcára helyeztem, és félretettem.

Ezután betöltöttem a diótortát (recept lejjebb). A tortát egy kerek kartonlapon kezdtem el felépíteni, ehhez egy dobozból kivágtam a kívánt méretet, majd folpackkal betekergettem, hogy ne ázzon át. nagyon könnyű lesz vele a kész, bevont tortát átemelni a másikra, és nem áztatja meg az alsó szint bevonóját!

Mikor a felső torta elkészült, be is vontam, jöhetett a építkezés!

Hogy az alsó torta ne rogyjon meg a ráhelyezett másik súlyától, szükségem volt valami tartószerkezetre. Ezt úgy oldottam meg, hogy vastag szívószálakat a torta magasságára vágtam, és a felső szint alá az alsó tortába kör alakban beszurkáltam.

Ezután jöhetett rá a második torta, és a díszítés!

A kis gombócok gyúrogatása elég tökölős, de remekül eltüntethető vele a torták aljánál előforduló esetleges szépséghiba...

A mintákat enyhén bevizeztem, így remekül feltapadt. (kis pohár víz mellettem, ujjammal bele, és ráken...jobban nem kell, mert megfolyik a tortán, és kicsapja a cukrot, nem szép).

A drótokra szánt díszeket előző nap elkészítettem, hogy kellően megkeményedjenek.

A gyertya története pedig röviden annyi, hogy nem találtam kettes számot a boltban, pillanatok alatt elkészült... gyurmából (én ennek hiányában a maradék fondantból áldoztam be) kis tömböt formázunk, ujjunkkal belerajzoljuk a formát, volt itthon egy kis aranyszínű dekorporom, abból szórtam bele, és a többszáz darab raktáron levő mécsesemből párat megolvasztottam és a formába öntöttem. A kanócot, és a hurkapálcikát/szívószálat, ami a tortában tartja majd előre beletettem...

Bocsi a hosszas részletezésért, de aki neki szeretne állni, annak ezek a részletek mint fontosak, hosszas kutatómunkám eredményét tettem itt most közkinccsé! :)

Nyugodtan kijelenthetem, nem nagy ördöngősség elkészíteni egy ilyen tortát, a sikerélmény viszont elmondhatatlan boldogság!

És akkor a többi recept:

A nyújtható cukormassza/fondant (Kiskukta blogjáról):

1 evőkanál zselatin

6 evőkanál víz

1 evőkanál margarin

2 evőkanál méz

porcukor, amennyit felvesz

A porcukrot szitáljuk át, minél finomabb legyen. Kb fél kilónyit tegyünk keverőtálba, csináljunk közepére egy lyukat.

A zselatint keverjük el a vízzel, vízgőz fölött melegítsük fel, mikor már jó forró adjuk hozzá a margarint és a mézet, majd kavarjuk mindaddig míg teljesen szétolvad benne. Öntsük a porcukorhoz, majd kanállal kavarjuk bele, adagoljuk közbe bele a porcukrot, mikor már nem tudjuk kanállal kavarni akkor tegyük porcukorral meghintett munkalapra és gyúrjunk bele annyi porcukrot még, hogy ne ragadjon már a munkalapra, sem a kezünkre (nekem 1 kg porcukorból bő 100 gr-i maradt). Csomagoljuk fóliába be, tegyük bele zacskóba, majd hagyjuk, hogy pihenjen egy napot.

Folyékony színezőpasztával színezhetjük, ezt én a folyékony hozzávalóknál tettem hozzá, de persze gyúrás közben adható hozzá, ha nem elég színes. nagyon élénk színekre azonban ne számítsunk, pasztell színekben gondolkodjunk csak.

Ugyancsak ilyenkor teszek hozzá mandulaaromát, ettől lesz finom marcipáníze!

Diótorta:

Tészta:

6 tojás

12 dkg porcukor

12 dkg liszt

4 dkg darált dió

1 evőkanál rum/aroma

A fehérjéket habbá verjük, a többit a szokásos módon összekeverjük, majd óvatosan bele a fehérje, 200 fokon 30-35 percig sütjük.

Krém:

3 dl tej

6 dkg liszt

20 dkg vaj

15 dkg porcukor

20 dkg darált dió

2 tasak vaníliás cukor

fél dl rum/aroma

A lisztet a tejjel összekeverjük, szelíd tűzön besűrítjük, kihűtjük.

A vajat a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a főzött krémet, és a többi hozzávalót, és habosra keverjük.

Ez-az (ha még nem unod az olvasást):
Az apró kis tortácskákat (amiket mindenki mini ciciknek nézett) a maradék kekszes masszából csináltam, és ezeknek volt a legnagyobb sikere.
A maradék fondant hónapokig eláll, jó sok zacsiba csomagold be, ki ne száradjon!