2012. július 12., csütörtök

Hurrá(?) nyaralunk!

Két hét Badacsony!

Nagyon vártuk - én azért kicsit félve - az idei nyaralást. Most a nyár elejére jött össze a pihi, de az idő szempontjából egy szavunk sem lehetett! És sok más egyéb is nekünk kedvezett. Még nem volt itt a hivatalos szezon, így az első héten például alig volt ember a strandon, a badacsonyi "rablósoron", stb.

Az első napokban még nem tört ránk a kánikula, így remek volt az idő például az állatkerti sétához!
Pankának nagyon tetszettek az állatok, főként a kisebbek - kacsák, madarak, nyuszik - de egy idő után látszott rajta, hogy a befogadóképessége határát túlléptük. Ennyi és így neki bőven elég volt, majd ha nagyobb lesz, még több érdekességet nyújt neki egy ilyen hely.
A vízben, ahogy sejtettem, semmi gát, korlát! A karúszót alig bírtuk ráadni, csak gázolt be a nagy vízbe, és ha elbotlott, kirángatás után két köhintés, egy nagy levegő, és ment tovább!

A legfontosabb tevékenysége azonban az egész nyaralás alatt, legyen az a strand, egy bevásárlás, vagy a háznál mégiscsak a kalandozás volt, akárcsak itthon. Csakhogy ott teljesen mások voltak a feltételek, és egy perc pihi nem volt mellette. Na, kb. ilyesmire gondoltam, amikor kicsit félve indultam neki az útnak...

A második hét közepe fele már kezdtem bekattanni :)
Az én nagyonkedves Paárom természetesen folyamatosan loholt utána, vitte sétálni, stb. mégis, a végén már nagyon kívánkoztam haza! Összességében azért, minden nyűgöm és panaszáradatom ellenére jót nyaraltunk! Állandóan együtt voltunk, esténként nagyokat sétáltunk, húgomékkal "bandáztunk", élveztük a hatalmas sárgabarackfa finom gyümölcsét!

Néhány szó strandról, Szép-kártyáról, egyebek...

Nagyon szeretjük a tomaji strandot, maximálisan megfelel az elvárásainknak, most mégis a györöki strandon töltöttük a strandidőt. Egyrészt, mert nagyobb, sokkal több ez-az van, és emiatt Pankának a kalandvágyát sokkal jobban kielégítette, másrészt pedig mert itt végre tudtuk használni a Szép-kártyánkat. Vehettünk rajta strandbelépőt, és használhattuk egy jó kis helyen, a Parti csókában is, mindenfélére, fagyira, palacsintára, jóféle kajcsikra. Ez itt talán kicsit a reklám helye is, mert megjár ennek a helynek.

A személyzet minden tagja nagyon kedves, barátságos, finomakat ettünk. És egy apróság, ami feltette az i-re a pontot: egyik nap palacsintáztunk, és amikor fizetni szerettünk volna, épp nem működött a Szép-kártyás rendszer. Élből az első reakció az volt, hogy úgyis jöttök holnap is, majd akkor fizettek.... Hiába mondtam én, hogy van énnekem pénzem, kifizetem, de nem! És mindezt néhány napi "ismeretség" után. Jól esett ez a fajta bizalom!
Amúgy a strandon több helyen is tapasztaltam ezt a fajta hozzáállást, úgyhogy jövünk még az idén egyszer kétszer, tuti!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése