Sokat vagyunk együtt mostanság, idén nem is ment szinte (vagy egyáltalán?) oviba...
Volt ugyanis ez a befulladásos sztori, ami nagyon megijesztett bennünket (hivatalosan krupp, akit érdekel, mi ez, és miért, és hogyan, nézzen utána).
Aztán nagy nehezen kigyógyult, majd újra elkezdte azt a bizonyos köhögést.
Aztán megint. Most épp azon az állásponton vagyok, hogy jó helyen van itthon, nem játsszuk ezt a beteg-nem beteg sztorit.
Amúgy meg érdekes, mert igazából nem is beteg, nem lázas, semmi betegformája, csak ugat.
Szóval, össze vagyunk zárva a nagy télben, és csak figyelem, ahogy alkot, szerkeszt, okosodik.
Mint egy átlagos négyévest, minden érdekli. A számokat elég régóta olvassa, most írogatni próbálja. Szinte minden rajzon van valamilyen betű, vagy szám.
Megkérdi, melyik milyen betű, és memorizál.
Rajzol (néha nem éppen az általam is óhajtott helyre), fest, hajtogat, gyurmázik. Rengeteget!
Minap
egy tortasütésem alatt beült a laptop elé. Hogy hogyan keveredett be a
rajzoló progiba, gőzöm sincs, én csak a végeredményen ámuldoztam úgy
negyed óra múlva!
Semmit nem kérdez, csak próbálkozik, és bátran! Azt hiszem ez az érdemi,
minőségi tanulás legfontosabb ismérve! Ha elképzelem, ahogy ennek a
programnak a működését egy informatika órán a nálunk megszokott
stílusban próbálják a lurkóknak átadni, szinte látom az
eredményt(elenséget?).
Ez az igazi érdeklődésen, ősi
kíváncsiságon alapuló tanulás mindig eredményes! És ott lapul minden
gyerekben, csak ki kell elégíteni. Ha kérdez, felelni, és azt
"rátukmálni", ami érdekli. Hagyni, hogy felfedezzen, és nem elvenni a
kedvét az ismeretszerzéstől. És persze sok-sok játékkal, tapasztalással,
mozgással mindezt.
Na és tanulni tőlük nekünk is! Hogy bízzunk magunkban, és nincs lehetetlen!
Huszon
egynéhány éve, egy felnőttképzésen vettem részt. Idősebb, nyugdíj előtt
álló férfiakból állt a csapat nagy része. Informatikát is oktattak
(volna) nekünk, és mosolyogva figyeltem, hogy az amúgy technikai
beállítottságú, nem egy esetben mérnök férfiak hogyan félnek a
számítógéptől. Nagyon gyerekcipőben járt még a dolog, az igazi
kezdetekről beszélek. Szóval, bekapcsolni se merték, attól féltek,
elrontanak valamit!
Hát, itt a dolog kulcsa! A
gyerekeket sokszor tátott szájjal figyeljük, ahogy ezeket a kütyüket
bűvölik. - Ők már így születnek! - Hangzik el sokszor, pedig dehogy! Csak
nem félnek, és bíznak magukban! Hogy nekik bármi sikerülhet! Ez a
másik, amit nem szabadna kiölni belőlük!
Egyik
nap szilvás gombócot gyúrtunk Pankával, és készített a tésztából egy
csigát. A végén egy fél szilvát rábiggyesztett a csiga fejére kalapnak. Mosolyogva
figyeltem a műveletet, sejtettem, hogy amint a forró vízbe teszem a
művet, a kalap azonnal lepottyan. Nem is lehet másképp! Neki viszont ez eszébe
se jutott. És láss csodát! neki lett igaza!
Mert, és nyert!
Látod?
