Vártuk már, és megjött az idei tél első hava.
Épültek apró hóállatok (tervben voltak hónapok óta), kicsit nagyobb hóember (nagyjából negyed óráig állt, majd hanyattzuhant).
Aztán kis kóválygás után Panka feltette a kérdést:
-Anya, csinálhatom?
Rögtön tudtam, hogy a mesékben látott hóangyalkázásra gondol, rábólintottam, és a gyerek abban a pillanatban magáévá tette a havat!
Először körbemászta az egész udvart, majd óriási hó-mokozóvá nyilvánította.
Rengeteget volt kinn (én közben bemenekültem), de egy percig sem unatkozott.
Voltak ilyenek:
- Anya én a hó alatt is tudok százszorszépet találni!
- Anya, a szomszédban is hó van!
- Anya a kút tetején is hó van!
És hasonló cuki rácsodálkozások.
És még cukibb, hogy a hóemberépítés kezdetekor már indult is ahhoz a mályvabokorhoz, amiről tavaly jobb híján a terméseket szedegettem a hóember szeméhez, gombjaihoz. Egyrészt emlékezett, másrészt meg tök
evidensnek vette, hogy annak az a rendje és módja, és hozta őket!
Másban is látom ezeket a precízen betartott dolgokat nála. Nemrég egy szilvásgombóc készítésnél kérdezem tőle, hogy segít-e, s az igenleges válasz után szaladt a hűtő alatti kispolchoz és hozott egy kék tálcát. Akkor esett le, hogy mikor nyáron hasonló művelet volt, azt adtam neki, arra tette ő az elkészült műveit. Egészen kicsi kora óta van egy ilyesféle ragaszkodása dolgokhoz, amit egyszer így csináltunk, azt nem lehet másképp! Reménykedem, hogy ez egy út a rendszeretet felé, a három fiú után nagyon áhítom!
A konyhaablakból elég sok hófagyis jelenetet sikerült elcsípnem, de gondoltam, úgyis eszi, akkor szabályozzuk; - lassan edd, gyermekem, és "sárga" hóból ne! - jellegű anyai intelmekkel.
Mi is ettük gyerekként, sőt mi továbbfejlesztettük profi szintre, kis pohárban bevittük, szörpöt rá, kicsit összekevertük, és kész volt a fagyi!
