Az internet rohamos terjedése rengeteg önjelölt újságírót,
pszichológust, orvost, pedagógust és még a jó ég tudja ki mindenkit nem termelt ki
nekünk.
Roppant boldogító tudat, hogy ha gondunk van a gyermekneveléssel,
ha fáj a hátunk, ha nem találjuk a tuti karácsonyi bejgli receptünket, csak
leülünk a gép elé, és máris profik egész hada ontja ránk a tuti, és
természetesen hiteles megoldásokat!
Az internet csakúgy, mint oly sok más dolog az életünkben
roppant áldásos tud lenni, ha okosan használjuk, ugyanakkor veszélyes
fegyver is lehet, ha odavetjük magunkat elé kitárt karokkal, előre düllesztett
mellkassal!
Jómagam legtöbbször egy félmosollyal nyugtázom az olyan szenzációs
híreket, amiket hetente nyomnak az arcomba öles betűkkel és megszámlálhatatlan
felkiáltójellel, aztán két nap múlva már senki nem beszél róluk.
Ez a citromos cucc, ez viszont itt kering hónapok óta,
osztja boldog-boldogtalan, és mindenki roppant okos, és hozzáértő módon terjeszti
az igét, miszerint a rákból való kigyógyulás egyetlen tuti, és roppant egyszerű
módja a citromevés, ellentétben a kemóval, ami egyenes út a biztos vég felé!
Kicsit több mint fél éve kezdődött, húgoméknál ültünk
boldogságos nyugalomban a Balaton-parti ház teraszán, mikor hirtelen
megkérdezte, beszéltem-e a nővérünkkel, tudom-e hogy daganatot találtak a
hasában. Hidegzuhany volt a javából! A mi családunkban nem nagyon szokás
betegnek lenni, a gyógyszercégek és az orvosok éhen halhatnak mellettünk, ha
bármi apró gondunk van, nagy előszeretettel nyúlunk a természet gyógyító
szereihez, egyszóval ehhez hasonló hírekre nem vagyunk felkészülve!
Aztán a többi jött, mint az özönvíz… Vizsgálatok tömkelege,
majd a műtét. Rengeteget beszélgettünk mindeközben, biztattuk, mellette
voltunk, ő pedig egy örök vidám és optimista csaj, úgyhogy végig a legjobbakra
készültünk. Mikor a műtét előtt hívott, hallhatóan
rossz passzban volt, a főorvos elmondta neki a műtéti kockázatokat, és az
ilyenkor szokásos dolgokat. Nővérem sírva sorolta, hogy kiveszik a méhét,
petefészkeit, még vakbelét is! Ezen volt a legjobban megütközve. Mi persze
nyugtattuk, dehogy veszik ki ezeket mind, csak bebiztosítják magukat, ha bármi
okból mégis vinni kell a vakbeledet, rajtuk ne keresd!
A műtét ideje alatt folyamatosan együtt volt telefonon a
család, hosszúra sikeredett a műtőben töltött idő, s mint kiderült, tényleg… még
a vakbelét is…
A nőgyógyásza megnyugtatta, a műtét alatt minden a
legnagyobb rendben zajlott, és – bár a szövettanra várni kell - ránézésre úgy
érzi, semmi gond nem lesz. Aztán zsebre vágta a zsebre vágni valót, és
elutazott nyaralni…
Hihetetlen gyorsasággal gyógyult a heg, mire az eredmények
megérkeztek, a nővérem hasán alig volt látható nyoma a beavatkozásnak. Az
eredmény viszont sajnos aggasztó volt. A daganat rosszindulatú. Jó hír volt azonban, hogy körülötte minden tiszta, úgyhogy fellélegeztünk, vége, ő győzött!
Furcsállotta is néhány nap múlva, hogy miért hívják az
onkológiáról, miszerint várja a főorvos egy beszélgetésre a továbbiakat
illetően. Ő is elmondta, hogy a daganat körül minden teljesen rendben van, és
hogy ilyen esetben nem is lenne semmi további tennivaló, de mivel az a kis
gikszer (ez volt a pontos szóhasználat!) történt a műtét alatt, egy hat
alkalmas kemoterápiás kezelést javasol, csupán megelőzésképp. Felsorolta, mi
mindent okozhat ez a patkányméreg (szintén pontos szóhasználat!), rosszullétek,
haja elvesztése, stb., de a nővérem nem volt már ott érdemben, csak egy
hatalmas kérdőjel lebegett előtte, ugyan, miféle gikszer?
Igazából soha nem tudtuk meg, az orvosa szerint semmi gond
nem volt ott, csak mivel nagy volt a daganat, ez a megszokott eljárás. Más forrás szerint a leszívás közben némi
folyadék véletlenszerűen a hasüregbe folyt, emiatt az ijedelem orvosi részről…
Mindegy, nem is fontos ma már.
Az első reakcióm nekem is a „citrom” volt!
Nehogy belemenj! Körülnézünk, keresünk természetes dolgokat,
minden rendben lesz!
Aztán mikor másnap hívott, és azt mondta, eldöntötte,
belemegy a kemóba, abban a pillanatban tudtam, semmi mást nem tehetek, mint
hogy ebben támogatom!
Nagyon nehezen hozta meg a döntést – hála többek közt a
citromos és hasonló okosságoknak-, amibe nem volt jogunk beleszólni, és őt
abban elbizonytalanítani!
És itt vissza is kanyarodnék az eszmefuttatásom elejére, és
megkérdeznék minden citromhívőt, ő vajon teljes bizonyossággal ki merné
jelenteni, hogy ha ő állna ott a szakadék szélén, akkor is a citromot
választaná?
Hatalmas fegyver van a kezünkben, amikor nehéz, sokszor
kilátástalan helyzetben álló embereknek osztogatjuk a jó tanácsokat, teljesen
laikusként, és úgy, hogy soha nem voltunk hasonló helyzetben.
Nővérem a napokban megkapta az utolsó kezelést. Pillanatok
alatt elrepült ez a fél év, a szervezete fittyet hányt minden előrevetített
mellékhatásnak, néha kicsit fáradt volt, ennyi. Olyan véreredményeket produkált
a fél év alatt végig, amit sokan megirigyelhetnénk. A haja végül tényleg a
borotva alatt végezte, de szerintem nagyon ezt sem bánja, hisz ez az
extravagáns, figyelemfelkeltő fotósorozat másképp soha nem jött volna létre. Mire
újra nyár lesz, már a friss - és elmondások alapján jóval dúsabb, egészségesebb
- haját fésülgetheti, és bízunk benne, hogy ez a történet itt véget is ért!
De sokak története most zajlik, vagy épp most kezdődik el. Mindegyik
egy-egy külön dráma, nem hiányoznak a forgatókönyvbe a fogadott prókátorok,
vészmadarak! Hagyjuk meg a szabad döntés lehetőségét az érintetteknek úgy, hogy
saját hitük szerint, rettegés, elbizonytalanítás nélkül választhassák ki,
milyen útra lépnek…
Az internetet, a különféle fórumokat pedig használjuk
okosan! Remek viccek, közéleti hírek, családi események, érdekes történések
közvetítésére, továbbadására!
