Pankás

Olyan okos, és cuki dolgai vannak, kikívánkoznak.

Mamánál van egy bébitaxija, nagyon szereti, nézelődök a neten, kellene egy itthonra is már nagyon az udvarra, de válogatós vagyok…legyen könnyen „hajtható”, ne legyen agyonpakolva haszontalan dolgokkal, magas legyen, ne akadjon el, ne billenjen hátra, folytassam? …  Aztán, ahogy kutakodok, ráakadtam egy épp olyanra, mint ami a mamánál van, mutatom a Paáromnak, mire Panka is felnéz a játékból a monitorra, és boldog arccal rámutat és felkiált: - Tütü! Fogalmam nem volt, honnan szedte ezt a szót, tőlem nem hallja, mire apja felvilágosított, hogy a mama szokta neki mondani. :)

Teljesen természetes módon a mi lánykánknak is az egyik első szava a nem volt. Csakhogy kicsit nyomatékosabban, ő simán a nem-et nem használja, csakis így: neeeemnem! Ha valami olyasmit csinál, vagy már ha csak tervezi is, amiről tudja, hogy nem szabad, már mondja is…Minap felnézett az asztalra, meglátta az ollót, és így szólt: Kéem neeeemnem…vagyis kérem az ollót!

És azt hiszem indul a ruhamánia! A cipők eddig is nagy szerelem volt, beszélni még alig, de azt már a tudtomra adja, melyik lábbeliben óhajt lenni...
És most a rucik...Tegnap a tesóban jártunk és egy irtó kis édes ruhácskát mutatok a Paárom felé, a szokásos "Jajugyedenagyoncuki" felkiáltásommal, Panka ahogy meglátta rögtön rázendített a "kéem, kéem" - mondókára. Nekiadtam a vállfára kifeszített kis tüneményt - kis póló, hozzá egy csíkos kis legging, és egy tütü szoknyácska - magához szorította és nem lehetett tőle elvenni...

Ugye nem kell mondanom, hol van most a ruci? :)